Az I. Kárpát-medencei Tehetségtábor 2017

2. tájékoztató

Parajd, 2017. július 17. – 2017. július 23.

Rendezvény neve: I.Kárpát-medencei Tehetségtábor 2017

Szervező: Sapientia EMTE Kolozsvári Kara

Társszervező: Magyar Természettudományi Társulat (Budapest)

Helyszín: Urbán Andor Református Konferencia és Üdülő Központ, Parajd, Zsögöd u. 553, Hargita megye

Időpontja: 2017. július 17. – 2017. július 23.

A Kárpát-medencei Tehetségtábor 2017 célja a Magyar Természettudományi Társulat által meghirdetett és a Kárpát-medencei magyar közösségek irányába is kiterjesztett tanulmányi, tehetséggondozó versenyek (Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny, Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny, Hevesy György Kárpát-medencei Kémia Verseny) Kárpát-medencei döntőin helyezést elért (kategóriánként az I., II., III. díjazottak) anyaországi és külhoni (erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági) magyar diákok, továbbá a külhoni fordulókon (kategóriánként az I. helyezettek),valamint az MTT és a regionális versenyfelelősök számára egyhetes Tehetségtábor megrendezése. A diákokat az anyaországból és régiónként is 1-2 felkészítő tanár kíséri (pontos létszámukról az időben utolsó, Herman Ottó verseny befejezését követően adunk tájékoztatást).  A tábor idei helyszíne a Parajd községben található Urbán Andor Református Konferencia és Üdülőközpont. Fontos kérés, hogy a helyezettek nyilatkozzanak, élni kívánnak-e a felkínált lehetőséggel.

 Célunk ugyanakkor a tehetséggondozás, tehetségápolás, valamint az anyaország és az elcsatolt területeken élő magyar fiatalok összetartozás-érzésének elmélyítése, erősítése. Fontos célunk a Kárpát-medence magyarok által lakott településeinek történelmi, szellemi, természeti és kulturális értékeinek, örökségének megismerése. 2017-ben a résztvevők Parajd és környéke (Sóvidék, Gyergyói-medence, Udvarhelyszék, stb.,) látnivalóival, épített és természeti örökségével ismerkedhetnek meg. 

 A Tehetségtáborban való részvétel ingyenes!

 FONTOS:

 attól a diáktól, aki elnyerte a parajdi Tehetségtáboron való részvétel jogát, s azzal élni tud és kíván, email visszajelzést kérünk. Kérjük továbbá, hogy a közvetlen elérhetőségét is adja meg! (email és telefon)

Email cím: mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu

Tárgy: Parajd_részvétel visszaigazolása

 

A Tehetségtáborban való részvétel ingyenes!

Az “I.Kárpát-medencei Tehetségtábor 2017” résztvevői kör

Kárpát-medencei döntő nyertesei mindhárom versenyen:

Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan verseny, 13 évesek (I., II., III. díjasok) és 14  évesek (I., II., III. díjasok): 6 diák

Hevesy György Kárpát-medencei Kémia verseny: 13 évesek (I., II., III. díjasok) és 14  évesek (I., II., III. díjasok): 6 diák

Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia verseny: egy kategória, (I., II., III. díjasok), 3 diák

 

  Területi fordulók I. helyezettjei:

·Erdélyi forduló: 

 

Hevesy György Kárpát-medencei Kémia verseny: 13/14 év, első helyezettek =2 diák 

Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan verseny:  13/14 év, első helyezettek = 2 diák

Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia verseny: 13/14 év, első helyezett = 1 diák 

 

·  Felvidéki forduló:

 

Hevesy György Kárpát-medencei Kémia verseny: 13/14 év, első helyezettek = 2 diák

Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan verseny: 13/14 év, első helyezettek = 2 diák 

Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia verseny 13/14 év, első helyezett = 1 diák 

·  Kárpátaljai forduló

Hevesy György Kárpát-medencei Kémia verseny: 13/14 év, első helyezettek = 2 diák 

Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan verseny: 13/14 év, első helyezettek = 2 diák

Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia verseny: 13/14 év, első helyezett = 1 diák 

·  Vajdasági forduló: 

Hevesy György Kárpát-medencei Kémia verseny: 13/14 év, első helyezettek = 2 diák

Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan verseny: 13/14 év, első helyezettek = 2 diák

Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia verseny: 13/14 év -1 kategória, első helyezett = 1 diák 

 

Továbbá: minden régióból egy-egy kísérő tanár, versenyfelelősök, versenyszervezők stb.

 

 

Egyéb fontos információk:

(Kérjük a felkészító tanárok és a Szülők megkülönböztetett figyelmét)

 1.)    július 17-én reggel Budapestről Parajdra külön autóbuszt indítunk azok számára, akik ezt az utazási lehetőséget kívánják igénybe venni. Az autóbusz július 23-án este Budapestre érkezik vissza. A Tehetségtáborhoz hasonlóan a résztvevők számára az autóbusz is ingyenes. A későbbiekben nyilatkozni kell arról is, hogy élni kíván-e az autóbuszos utazás lehetőségével?!

2.)    Azon nyertesek, akik lehetőséget, meghívást kapnak aTehetségtáborban való részvételre, a Kárpát-medencei döntők eredményhirdetésének napján, de legkésőbb az azt követő héten írásban (személyesen vagy e-mailben) nyilatkozniuk kell, résztvesznek-e a parajdi táboron?

Azok helyére, akik bármi oknál fogva nem tudnak, vagy nem kívánnak Parajdra utazni, értelemszerűen a helyezési sorrendben következő diákot hívjuk meg a Tehetségtáborra.

Amennyiben a külhoni (regionális) első helyezett diák (aki automatikusan a Tehetségtábor meghívottja) a Kárpát-medencei döntőn is bekerül az első három díjazott közé, az ő helyét a regionális forduló következő helyezettje veszi át.

 

Az “I.Kárpát-medencei Tehetségtábor 2017” tervezett programja

 

Július 17. hétfő

Érkezés

 

Július 18. kedd

Egésznapos autóbuszos kirándulás: Korond (Kalcitbánya és múzeuma), Farkaslaka (Tamási Áron síremléke és múzeum), Szejke-fürdő (ásványvíz és Orbán Balázs síremléke), Székelyudvarhely (Székely támad-vár), Székelyderzs (vártemplom) Székelykeresztúr (iszapvulkánok), Énlaka (rovásírásos, kazettás középkori templom)

 

Július 19. szerda

Látogatás Szovátafürdőre, a só-hegyek és tavak körsétája, fürdés a Medve-tóban 

 

Július 20. csütörtök

Autóbuszos kirándulás: Bucsin-tető (fenyvesek növényvilága), Pongrác-tető (alhavasi növényvilág), Gyilkos-tó (legenda és valóság), Békás-szoros (lefele gyalog séta, ismerkedés a földtani környezettel, növény- és állatvilággal), Gyergyószentmiklós (örmény templom, a kertjében igen szép ammonitesz-kövületek a sírkövekben), Gyergyószárhegy (Lázár-kastély)      

 

 

Július 21. péntek

Autóbuszos kirándulás: Erdőszentgyörgy (Teleki-kastély), Segesvár (séta a várban), Fehéregyháza (petőfi-emlékmű), Rugonfalva (középkori templom, rovásírással)   

 

Július 22. szombat

Délelőtt gyalogtúra a parajdi-sószorosba, délután látogatás a sóbányába, este búcsú buli

 

Július 23. vasárnap

Hazautazás (az útvonalon itt is lehet megállókat szervezni)

 

Minden este vetített képes beszélgetés a résztvevőkkel az aznapi élményekről, s a másnapi kirándulás főbb pontjainak előzetes bemutatása. A nem fárasztó (rövid programú napokon: szerda, szombat) vacsora előtt társasjátékok (esetleg a témás beszélgetés után is).

 

 

 

Támogató intézmények:

Bethlen Gábor Alap

Robert Schumann Egyesület

Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány