Öntözzünk, de miből…?
A Magyar Természettudományi Társulat konferenciasorozata
Program (PDF formátumban is elérhető)
Helye: Online, Zoom
Ideje: 2022. március 8. (kedd) és 22. (kedd)
A konferencia szervezői:
Dévai György,
Gyulai Ferenc,
Tardy János
Védnök: Dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár (Agrárminisztérium)
Szakmai együttműködő partner: Magyar Hidrológiai Társaság
1. rész (2022.03.08., kedd, 10:00-13:00)
Köszöntők:
Dévai György, az MTA doktora, prof. emeritus, szakosztályelnök (MTT – Debreceni Egyetem),
Szlávik Lajos, PhD,prof. emeritus, elnök (Magyar Hidrológiai Társaság)
Levezető elnök: Tardy János, PhD,c. egyetemi tanár, üv. elnök, (MTT)
Plenáris előadás (20 perc)
Szöllősi-Nagy András, az MTA doktora, egyetemi tanár (NKE – MTT): „A globális vízhelyzet – tényleg akkora a baj?”
Előadások (15 perc)
- Sümegi Pál, az MTA doktora, tszv. egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem TTIK Földtani és Őslénytani Tanszék): „Hazánk vízellátottságának történeti változásai új megvilágításban.”
- Gyulai Ferenc, az MTA doktora, prof. emeritus (MTT – Magyar Agrár- és Élettud. Egyetem): „Tájhasználati és növénytermesztési változások az idősíkban.”
- Láng István főigazgató (Országos Vízügyi Főigazgatóság): „A hazai vízellátottság jelenlegi adottságai.”
- Bíró Tibor, PhD, egyetemi docens, dékán (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Víztudományi Kar): „A mezőgazdaság vízigénye a szükségletek és a lehetőségek tükrében.”
- Lakatos László, PhD, tszv. egyetemi docens (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Környezettudományi és Tájökológiai Tanszék): „A hazai időjárási viszonyok és azok anomáliáinak hatásai a mezőgazdaság vízellátottságára.”
- Ádám Szilvia, PhD (WWF): „A vízmegtartás népi praktikái.”
Hozzászólások és vita
2. rész (2022.03.22., kedd, 10:00-13:30)
Köszöntő: Balázs Ervin, az MTA rendes tagja, egyetemi magántanár (MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet)
Levezető elnök: Gyulai Ferenc az MTA doktora, prof. emeritus (MTT – MATE)
Előadások (15 perc)
- Kátai János, CSc, prof. emeritus (Debreceni Egyetem, MÉK): „A vízhiány talajtani következményei.”
- Hetesi Zsolt, PhD, egyetemi docens (Nemzeti Közszolgálati Egyetem): „A mezőgazdaság alkalmazkodási lehetőségei a vízhiányos állapothoz.”
- Vekerdy Zoltán, PhD, egyetemi tanár (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) – Tolnai Márton (CropOM) – Konkolyné Bihari Zita (Országos Meteorológiai Intézet Éghajlati Osztály): „Hol?... Mikor?... Mennyi?... Információtechnológia alapú öntözés – Miként segíthet a nagy adat az öntözés nagy problémájának megoldásában?”
- Baktay Borbála főigazgató – Horváth Lajos osztályvezető (Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrző Központ, Tápiószele): „A klímaadaptív növénynemesítés alapjai és lehetőségei.”
- Bartha Dénes, az MTA doktora, egyetemi tanár,intézetigazgató (Soproni Egyetem Növénytani és Természetvédelmi Intézet) – Gribovszki Zoltán, PhD, tszv. egyetemi tanár (Soproni Egyetem Vízgazdálkodási Tsz.): „A vízhiányos erdőgazdálkodás nehézségei.”
- Váradi József elnök (Vízügyi Tudományos Tanács – MHT): „A Homokhátság vízellátási lehetőségei, a térség vízgazdálkodásának és területfejlesztésének kérdései”.
- Kajner Péter (WWF): „A megfelelő területhasználat és a vízvisszatartás szerepe a Homokhátság vízhiányának enyhítésében"
- Urbányi Béla, az MTA doktora, főigazgató (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Gödöllő): „Vízhiány következményei a haltenyésztőknél.”
Hozzászólások és vita
A konferencia-kiadványt támogatja:
Agrárminisztérium
Nemzeti Kulturális Alap
A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A regisztrációról a megadott email címre (postafordultával) automatikus visszajelzést küldtünk annak sikerességéről. Amennyiben ez a levél nem érkezett meg Önökhöz a regisztrációt követő 1 órán belül, úgy kérjük, ellenőrizze spam mappáját is, vagy jelezze az mtt.titkarsag@mtt.t-online.hu címen.
A rendezvényt megelőző napon, minden jelentkezőnek elküldjük (a regisztrációnál megadott email címére) az online konferenciához szükséges hozzáférési hivatkozást és a sikeres csatlakozáshoz segítségként egy rövid leírást.
Az online regisztrációs felületet lezártuk.